Hayden Panettiere * _____ a mi hősnőnk hétköznapjai .

                                                    

    

Horoszkóp

Általános horoszkóp:

Eleme: Tűz
Harmonikus Színei: Napsárga,aranysárga
Szerencsenapja: Vasárnap
Szerencseszám: 4,6,8
Uralkodó bolygó: Nap
Szerelem: Nyilas,Kos,Mérleg,Rák

 
Őszinte, erős akaratú, nemes érzelmű, becsvágyó, kitartó, nagylelkű, igazságos, nyílt, elszánt, merész, uralomvágyó, előzékeny, bátor, vállalkozó szellemű, heves temperamentumú, befolyásolható, öntudatos, hiú.
Erős az ösztönkonstitúciója. Mindent vagy semmit! - felkiáltással megy bele vállalkozásaiba. A nagy bevetés természetesen sok energiát is igényel.

Alaptermészete a felülkerekedés. Hozzátartozóit előbb—utóbb legyőzi. Bízik kisugárzásában. Ez a rendezőpont önmagában és környezetében. Élni szeret, és ha elismerik, tud élni hagyni is. Környezetét jól orientálja, azzal a feltétellel, hogy ő legyen a magja. Tud parancsolni, és tudja akaratát érvényesíteni. Előfordulhat azonban, hogy az önmagának tulajdonított magas értékeket nem igazolja teljesítményével, ugyanis könnyen hitelez magának. Ebből származhat esetenként a pazarló költekezés is. Lépései nem kiszámíthatóak, gyakran improvizál.

Szívesen vállalkozik. Vonzza, lendíti a lehetőségek szabad játéka. Hozzáállása magabiztos. Meggyőződése mellett szenvedélyesen lép fel. Tetteit, eredményeit jól tudja reprezentálni.
Az Oroszlán-szülött a folyamatos jelenben él. Amit éppen csinál, annyira fontos számára, hogy megfeledkezik a múltról. Bizakodva lendül előre, és máris a bíztató jövő víziójában él. Így könnyen tesz ígéretet, mert a jövőt máris beteljesedettnek érzi.
 
Kínai horoszkóp:

Elem: Föld
Töltés: - (negatív)
Uralkodó Bolygó: Mars

Szép és vonzó, sokat ad a külsõségekre. Nem sajnálják a pénzt a szép ruhákra, kozmetikumokra. Kissé kétszínû. Ha mégis barátságot köt valakivel, az egy életre szól. Intelligens, jó felfogású, gyakran döbbenti meg az embereket titkolt tudásával, jóslataival. Lelkében együtt él a jó és a rossz, társától függ, megtalálja-e a belsõ harmóniát. Ha a szerelemben elvesztik érdeklõdésüket társuk iránt, akkor sem engedik szabadon, büszkeségük nem engedi, hogy a másodhegedûs szerepét játsszák.

A Kígyó-nõ tetõtõl talpig nõ. Olykor túlértékelik magukat, a munkába nem akarnak sokat befektetni. Kiváló szervezõkészségüknek köszönhetõen azonban mégis az ölükbe hullik a szerencse.

 
NAVIGATION

Íme egy oldal a mi kedvenc hősnőnkről Hayden Panettiere. Az illem megkivánja, hogy bemutassam neked az oldalt ezért olvass figyelmesen. Az oldalam azért hozztam létre mert nagyon kedvelem Haydent és örömmel csinálok róla oldalt. Folyamatos fejlesztések biztosítják azt, hogy te jobban érezd itt magad. Remélem az oldal elnyeri a tetszésed és visszajáró látogató leszel. :) nyilatkozat
Hayden   Multimédia   Interaktív

 
projectek

Hősök 4. évad
Kit alakít? Claire Bennet
Mikor lesz kész? 2009 körül
Státusz? kész
Hivatalos oldal ▪ Képek

Pirosszka 2.
Kit alakít? Pirosszka
Mikor lesz kész? 2010-ben
Státusz? befejező munkák
IMDB ▪ Képek

Carmel
Kit alakít? nem publikus
Mikor lesz kész? 2010
Státusz? forgatás alatt

Alpha&Omega
Kit alakít? Kate
Mikor lesz kész? 2010
Státusz? forgatás alatt
IMDB ▪ Képek

Naomi and Ely's no kiss list
Kit alakít? Naomi
Mikor lesz kész? 2010
Státusz? forgatás alatt

 
the gossip


 
INFORMATION

Szerkesztő: Nina
E-mail: haydenpanettierre
Kinézet by: Beba
Nyitás: 2009. nov. 30.
Téma: Hayden Panettiere
Az oldal nem áll kapcsolatban Hayden Panettiere-vel ez csak egy egyszerű rajongói oldal amely a fanoknak készült. Az oldal tartalma és grafikai anyagai az én, és oldalam tulajdonában áll. Ellopni vagy lemásolni akármit szigorúan tilos!
© 2010 Hayden Panettiere - minden jog fenntartva

 
elite sites



Meghívásos! Próbálkozhatsz!
Várakozik:abigel

 
registration
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.